Legyen az archicentrum a kezdőlapom


Regisztrálok és feliratkozom az archicentrum hírlevelére

2020.12.01.

Keresés

Termékcsoportok

Ügyfeleink bemutatása

CAD csomópontok

CAD elemtár

GDL objektumok

Termékadatlapok

Segédprogramok

Alkalmazási útmutatók

Textúrák

Referenciaképek

Prospektusok

Árlisták


Akciók



  Belépés
Loginnév:
Jelszó:
 
Regisztráció
Elfelejtette jelszavát

Szolgáltatásaink

Tartalom hozzáadása

Link hozzáadása

Kapcsolat velünk

FAQ





Közbeszerzésen indulna?
Bízza profikra a papírmunka nehezét! Ajánlattevők teljes körű közbeszerzési képviselete: TriCSÓK Kft.
Problémamentes közbeszerzés!


   Hírek   Eseménynaptár   Linkek   Törvénytár   Intézmények   Pályázatok   Szoftverek   archicentrum




Nemzeti Tető, Nemzeti Metszet, Nemzeti Uzsonna

Bemutatjuk - 2010-03-24 10:24:37


 cikk elküldése  |    cikk nyomtatása


Aki azt gondolta, hogy a megépített és lebontott tetők, tervpályázatok, egyénileg kezdeményezett tervek, közösen kibővített álombéli kalandparkok, illetve felkérésre készült terv-alternatívák után a 2009 őszi pályázat végre megnyugtatóan rendezte a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely jövőjét, természetesen tévedett.

Mindenekelőtt: ez a nemzeti emlékhely nem is Nemzeti Emlékhely. Ahogy azt Mezős Tamás a definíciót firtató körkérdésre adott válaszában elmondta, a magyar jogrend egyetlen ilyen helyszínt ismer, mégpedig a budapesti Hősök terét. Ez ugyan nem tisztázta, hogy az emlékhely fogalma mit is takar, de ahogy a ritkán hozzászóló, viszont rendre az este legfontosabb kijelentéseit elmondó Demeter Zsófia megjegyzéséből kiderült: “...egy példánk van, most próbálunk egy másikat csinálni.”

Az emlékhely mibenlétére adott válaszokból egyébiránt a vitában elfoglalt pozíciók is szépen kirajzolódtak: úgy tűnik, az emlékezet rítusai feletti kontrollra legalább olyan igény van a magukat kompetensnek tartó szakmákban, mint az építészeti emlékek hiteles helyreállításának biztosítására. Marosi Ernő a Pierre Nora által bevezetett lieu de memoir fogalmával érvelt úgy, hogy az emlékezéshez elegendő a puszta hely megléte: ez szerinte se nem szakrális, se nem spirituális fogalom. Azzal azonban már nem értett egyet, hogy itt Miklósi Gábor vagy a város bármely lakója és látogatója a köveken ülve és szemlélődve az uzsonnáját is elfogyaszthassa, mert “a templomban sem szokás görkorcsolyázni” (taps a közönségből). Csomay Zsófia ugyanakkor épp ezt a kettősséget emelte ki: jelen állapotában a feltárás halott, üres tér a város közepén, bármilyen fontos is. Ezért lényeges, hogy a védelmen és a kutatási terület biztosításán túl a mindennapok részévé is válhasson, mert csak így válhat az elmékezés élő területévé. Mezős Tamás a spiritualitást mint egyedül használható eredeti minőséget emelte ki az emlékhellyel kapcsolatban: erre, és az értelmező bemutatásra lehet alapozni ennek a kialakítását, különben a romok látványa nem lesz több, mint “nemzeti prézli”. Ezt a felvetést pedig Szabó Zoltán használta fel saját, sokat vitatott elképzelésének védelmére, hiszen mi mást tenne a hatalmas, fiktív metszet-építmény: “ámulatba ejt és segítő értelmezést nyújt az eredeti vívmányok nagyszerűségének mértékével kapcsolatban”. Az ásatást 1993 óta vezető Biczó Piroska pedig lakonikusan úgy értelmezte a kérdést, hogy az emlékhely önkényesen választott elnevezése arra jó, hogy mindenki azt társítson hozzá, amit szeretne.

A helyreállítás hitelességének problémája hasonlóan szövevényesnek bizonyult: a Velencei Charta irányadó elvei ebben az esetben a szokványosnál is rugalmasabbak, illetve irrelevánsabbak, hiszen a leletek pontos pozícióiról, kapcsolatairól és funkciójáról gyakorlatilag csak elvi rekonstrukció szintjén lehet nyilatkozni. Biczó Piroska szerint ebben a helyzetben a megfelelő megoldás az ilyen felvetések és a leletek múzeumi bemutatása, miután az időben is változó elméletek (“mindegyik régésznek megvolt a saját Nagy Lajos-kápolnája”) helyszíni rögzítése garantáltan félrevezetné a kutatást és a közönséget is. Mezős Tamás is a rekonstrukció erősen behatárolt alkalmazhatóságát emelte ki, hiszen ez utóbbi ott végződik, ahol a hipotézisek elkezdődnek - szerinte a legfontosabb hozzáállás itt az alázat és a kulturáltság, amit amúgy a 2009-es pályázat díjazott munkái sokféleképpen és tanulságosan közelítettek meg. A vita itt nyilvánvalóan a jelenleg építési engedéllyel bíró Szabó-féle tervekre fókuszálódott, hiszen akárhány egyeztetés is zajlott, a védőtetőre épített és az építész szerint szobrászi-absztrakt, szinte mindenki más szerint túlzóan valóságos és spekulatív metszet-építmény nyilvánvalóan uralja az Emlékhellyel kapcsolatos összes véleményt. A helyszínt hosszú ideje kutató és a romokról vitathatatlan szakértelemmel nyilatkozó építész terveiben a látványos következetlenség épp ezen a ponton mutatkozik meg: a terület védelme és bemutatása gyakorlatilag semmilyen folyamatosságban sem áll a változó magasságban fölé építendő zárt és klimatizált kezelt védőtető és a rajta álló hatalmas, historizáló szimbolikájú szerkezet látványával. Ez utóbbiról egyébként csak korábbi változatok látványtervei voltak láthatók a beszélgetésen - képi anyagként a bemutató kronologikus vetítés után csak Csomay és szerzőtársa, Nagy György részletes látványterveit ismerhette meg a közönség (Szabó terveit előzetes kérésünk ellenére nem kaptuk meg). Az őáltaluk felvázolt térstruktúra úgy mutatná be az ásatásokat, hogy egyben lehetőséget teremt a további és ismeretlen kimenetelű kutatásra, miközben a lehető legkevesebb eszközzel alakítja ezeket városi térré, pusztán a természetes fény alkalmazásával utalva az egymásra rakódó különböző korszakok együttállására.

Marosi Ernő meglehetős vehemenciával utasította el az összes tervváltozatot - szerinte elkerülhetetlen és rendkívül káros minden ilyen építkezéssel a történelmi giccs és a vurstli hangulat megjelenése, és miután a helyszínen az egyetlen feladat a romok védelme lenne, üdvözölte a Királyi Séta projektet, mondván: az az összes vulgáris és alpári igényt kielégíti majd és egyben le is veheti a hasonló terheket a valóban értékes területekről. Az akár szimbolikusnak is tekinthető városfejlesztési gesztus, ami a Vidámparkot Történelmi Kalandparkra cseréli, kétségtelenül leírja a székesfehérvári elképzelések világképét: ahogy az elmúlt években megjelent helyi és országos sajtóbeli cikkekben, úgy az egész vita során is érezhető volt a városi politika által vélhetően nagy lehetőségként kezelt program és a valóság vagy a plurális emlékezet problémás viszonya. A nagy gesztusokra vágyó (és a helyi sajtóban “méltó emlékhely” eposzi jelzőt megteremtő) gondolkodás nyilvánvalóan könnyebben azonosul a látványos, könnyen érthető formai utalásokkal operáló építészettel, mint azzal, aminek célja a minimális beavatkozás és a láthatatlanság megközelítése. Ez már a korábbi épületek tárgyalásánál is előkerült: a mindenki által referenciaként előhozott Lux és Aba-Novák-féle 1938-as záró építmény és kiállítás részben az alázat és a józan tervezői gondolkodás fokmérőjeként, részben viszont a mai kor igényeit kielégíteni már nem tudó szerénység emlékműveként jelent meg a vita során. Ebből a szempontból tényleg könnyű a KÖH vagy a művészettörténész és építész szakmák tiltakozó megmozdulásait lobbi-tevékenységnek vagy akadékoskodó gáncsoskodásnak tekinteni, bár ez ugyanannyira nem segít hozzá az érvek és a kor kérdéseinek a jobb megértéséhez, mint az elkárhoztatott szakmagyakorlók időnkénti kategorikus merevsége.

Ilyen értelemben a vitára megint csak Demeter Zsófia tett pontot: elmondása szerint a Királyi Séta és azon belül a Nemzeti Emlékhely egy 2008. augusztus 25-i megyei közgyűlési határozat szerint támogatással bíró, azon 44 és 56 százalékban osztozó nagyprojekt, valamint, az építészeti jel-emlékművet illető kikötésekkel ugyan, de a jelenleg építési engedéllyel bíró terv Szabó Zoltáné. A közönség kérdései is leginkább erre a problémára irányultak: ha a pályáztatás nélkül megszületett terv szakmai kritikái kevéssé érdekelték az engedélyező hatóságokat, és ha a KÖH az utólagos pályázat első helyezettje mellett tette le a voksot, akkor egyrészt melyik változat fog megépülni? És másrészt, ha a városnak ennyire nincs elképzelése arról hogy mit akar, akkor miért kell újra és újra az építész szakmát így csőbe húzni? A válaszok idén áprilisra tették a legújabb végleges döntés idejét, de a résztvevők tanácstalansága leginkább arra utalt, hogy ez a döntés sem szükségképpen az eddigi viták és érvek tanulságai alapján fog megszületni.

További információ: http://kek-talalo.blogspot.com/


A rovat további cikkei

Nagydíjat ért a Murexin hazai fejlesztése
Jelentős tetőkárokkal búcsúzott az idei nyár is
A Várépítő pályázat idei 16 nyertese közül elsőként a Tác-i Integrált Autista Gyermekeket Foglalkoztató Ház tetője szépült meg
EQUITONE szálcement homlokzatok az építészetben Pályázat építészek és építészhallgatók számára
Megjelent az Építési Piaci Prognózis 2017 idei frissítése
Csendes pihenő?
Rovataink

Magyar Építő Fórum hírei
Építőipari hírek
Gyártói hírek
Bemutatjuk
Szakmai szervezetek
Tippek, ötletek



Hirdetés










archicentrum | Médiaajánlat | | Adatvédelmi alapelvek | Kapcsolat velünk
copyright Interart Consulting Kft. 2002-2020. www.archicentrum.hu
Jogi képviselőnk: Dr. B. Horváth Ágnes ügyvéd, Budapest